New Man Program - Karolina 35. nap

Írta:
New Man Program - Karolina 35. nap

A képeken ugyan nem látszik, de észrevettem, hogy a hasamon nem lóg annyira le már a bőröm, mint a diéta kezdetén. Ennek nagyon örülök, mert az a legnagyobb félelmem, hogy lefogyok, de a logó bőr pedig mind megmarad. Ez arra sarkal, hogy csak pozitívan előre. Mint ahogy mondják Új Év új esély a változtatásra, nálam új hét új esély, hogy javítsak :) és többet tegyek magamért.

Egy lépéssel közelebb vagyunk a céljaink felé. Én személy szerint nagyon örülök annak, hogy Karolina derékból elég sokat tudott fogyni a múlt héthez képest. Ez jobban mutatja a fogyását, mint maguk a kilók, amik sokszor hamis adatot adnak. Állítása szerint kevésbé lóg a bőre a hasán, aminek úgy szintén nagyon örülök, nyilván ezt ő sokkal jobban érzi a mindennapos tevékenységek közben. 70 kiló lenne az álomsúly, amit szeretnénk elérni. Elég távolinak tűnik, azonban mindenkinek meg kell tenni ezt a fáradtságos utat, hogy elérje a céljait. Szerencse, ahogy eddig észrevettem Karolinának nem jelent akkora problémát ez az egész folyamat, mert sosem éhezik, ami nem sarkalja arra, hogy fel kéne adnia. A tovább mögött a képek és adatok.

  • Időtartam: 35. nap

  • Súly: 111.2 kg

  • Mellbőség: 111 cm

  • Derékbőség: 102 cm

  • Csípőbőség: 134 cm

karolina_fogyas_35_nap.jpg

hirdetes.gif

jelentkezem.jpg

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta

diéta fogyás karolina derékbőség mellbőség csípőbőség new man program