Hogy tudom csillapítani hatékonyan az étvágyam?

Írta:
Hogy tudom csillapítani hatékonyan az étvágyam?

Állandó visszatérő kérdés a diétázok és a fogyni akarok körében, hogy hogyan tudjuk csillapítani az étvágyunkat két étkezés között. Ez általában a kezdő diétázókat sújtja a leginkább és gyakran emiatt adják fel a diétájukat, mert egyszerűen nem tudják elviselni az éhség érzését. Nem ritka, hogy emiatt kipakolják a hűtőt, majd kezdik elölről az egészet.

Azt hiszem nem kell mondanom, hogy a gyógyszeres éhség csillapítók nem tartoznak a preferált módszereim közé, lehet van köztük jó, nem mondom, viszont célszerűbb egy egészséges módszert választani. Sok helyen elsőként a vizet ajánlják és nem véletlenül. A víznek az a jótékony hatása, hogy nincs benne kalória és, ha sokat iszunk belőle kitölti a gyomrunkat, így azt az üzenetet küldi az agynak, hogy tele van a gyomrunk. Más részről a gyomorsavat is hígítja, ami éhesnél a gyomorfalát marja és ez az éhség érzet. Tapasztalataim szerint nem igazán lehet sokáig kihúzni vele, fél, maximum 1 órát lehet elodázni. Azonban mindennek ellenére nagyon fontos sokat innunk belőle, mert a szervezetünk, úgy van beállva, hogy folyamatosan kéne kapnia a víz utánpótlást, ha valaki mégis keveset iszik a test ehhez fog hozzászokni, így még kevesebbé fogunk megszomjazni. Ez egy ördögi kör, ne menjünk ebbe az irányba. Egy ideig nehéz lesz meginni 2 liternél többet, de egy idő után már kívánni fogja a szervezetünk. A lényeg a fokozatosságban van.

víz water

Azonban én mégis inkább egy ételt ajánlanék, ami hasznosabbnak bizonyul és ez pedig az uborka. Az uborka, ami azért jó, mert nagyon kevés kalória van benne, persze van még pár ilyen étel, de az uborka viszonylag praktikusabb az könnyebb elfogyaszthatóság szempontjából. Egy 100 g-s uborkában 12, hangsúlyozom 12 kcal van! Amiatt ilyen alacsony, mert nagy részt csak vizet tartalmazz, olyan mint egy víz kapszula egy szerves testben és bárhova magunkkal vihetjük, anélkül, hogy kiborulna. Ráadásul a kalóriája többségét a héja tartalmazza, ha meghámozzuk valószínű még ebből az értékből is csökkenni fog. Egy kis fejszámolás után, ha egy átlagos diétás étkezés kb. 300 kcal, akkor ahhoz, hogy jól lakjuk uborkával 2.5 kg-t kellene megennünk. Én kimerem jelenteni, hogy a legtöbb embernek nincs is ekkora gyomra, hogy beleférjen ennyi uborka. Egy átlagos étkezésnél nagyjából 500 grammnál többet nem igen eszünk és már akkor is egyeseknél egyre kisebb lesz a nadrág. Persze itt most csak éhség csillapításról van szó, tehát nyugodtan meg lehet enni 100 g-t, amikor csak jónak látjuk és nem kell aggódni, hogy tele van a gyomrunk, mert még fogyni is fogunk.

uborka

Vannak azonban olyan emberek, akik szimplán csak nassolni szeretnek, annak ellenére, hogy nem is éhesek. Egy ismerősömnek adtam egyszer egy uborkát ebből a célból és kb. a felénél kijelentette, hogy nem is kér többet, mert csak "rágni" akart valamit. Én ezt csak falási rohamnak hívom, ami innentől kezdve el is múlhat, nem fog kialakulni többé a kényszeres evési reflexünk. Megjegyzésként a kovászos uborka, mint alternatíva 20 kcal-t tartalmazz, ami étkezések mellé nagyon jó, mert még így is degeszre ehetjük magunkat és büszkeséggel állhatunk fel az asztaltól, mondván, majd szét durranunk és mégis olvadni fognak rólunk a kilók.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta

diéta fogyás