New Man Program - Noémi 0. nap

Írta:
New Man Program - Noémi 0. nap

A legelején nagyon vártam, hogy elkezdjük már végre. Aztán, mikor megtudtam miket kell csinálni, egy kicsit időigényesnek, meg macerásnak gondoltam, de eddig ez a legjobb diéta, amit próbáltam, most komolyan. Sokkal jobb a közérzetem, hogy tudom mit csinálok és bármit, bármikor megkérdezhetek, amiben nem vagyok biztos. Soha nem vagyok éhes, nincs bűntudatom és változatosabban eszek, mert jobban ismerem, miket lehet és miket nem. Van olyan étel , amit most ettem először 1 év óta, mert azt hittem nem jó és amúgy a kedvencem lenne. Mondjuk nehézségei is biztos lesznek, pl az, ha édességet kapok, elrakni és nem megenni, de eddig egyáltalán nem is kívánom az ilyeneket. Mondjuk kicsit olyan mintha többet ennék, mert előtte többször voltam éhes és tartóztatta magam, de bízok benne. :D Remélem lesz eredménye.

Ha ránézzünk Noémira egyből feltehetjük azt a kérdést, hogy, miért akar fogyni az, aki alapvetően vékony? Erre több válasz is lehetséges. Miért ne szeretne valaki még jobban kinézni, mint ahogy jelenleg? Mindig lehet javítani magunkon, ráadásul Noémi művészeti suliba jár, ahol sokféle táncot tanul és elengedhetetlen számára a jó külső, ami nem csak látványra tetsző, hanem mozgás szempontjából is kedvező. 55.3 kilóról indul Noémi és a célunk az 51 kiló. Ez a határ még pont a normális kategóriába tartozik nála és ezt a szintet szeretnénk tartani is. Heti kötelező fogyást nem szabtam meg neki, mivel naponta több órát is mozog, így aránylag többet is kell enni és rengeteg kalóriát el tud égetni ez által. Átlagosan -1000 kalória naponta elég szép teljesítmény, így valószínű nem lesz gond a fogyásával.

new man program noémi fogyás diéta

Neked nem kell képet küldened a New Man Program alatt!
Az adataidat bizalmasan kezeljük!

Mikor megismertem és beszélgettünk az étkezéseiről és szokásairól, meglepődtem, hogy milyen jó ételeket eszik. Tudatosan vagy tudat alatt mindig jól válogatta meg, hogy mit eszik és ez látszik az alakján is. Különösképp a comb és fenék rész az, ahol szembetűnően izmos, ami elég hamar szemet szúrt nekem. Bár állítása szerint pont ezekkel a területekkel nincs megelégedve. Persze kérdezhetnénk, hogyha ilyen sokat mozog és jól étkezik, akkor miért nem tudja leadni azt a pár kilót? Láthatóan mindig többet mozog a kalória beviteléhez képest, szóval egy kis fejtörést okozott, de minden bizonnyal az állhat a háttérben, hogy rendszertelenül étkezett. Hol keveset, hol sokat, hol sokáig nem evett. Ettől a rendszertelenségtől még, ha nem is hízunk el, de gátolja a fogyásunkat. Nem hibába van kint az a mondat, hogy "Egyél, hogy fogyj!".

  • Időtartam: 0. nap

  • Súly: 55.3 kg

  • Mellbőség: 82 cm

  • Derékbőség: 63 cm

  • Csípőbőség: 83 cm

hirdetes.gif

jelentkezem.jpg

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta

noémi diéta fogyás new man program