Karácsonyi diéta, amitől fogyhatsz

Írta:
Karácsonyi diéta, amitől fogyhatsz

A karácsonyi diéta nem abból áll, hogy nem eszünk semmit karácsony alatt vagy éppen csak zöldségen élünk. Az elsődleges célja, hogy átvészeld vele a karácsonyt és lehetőleg ne hízzál az ünnepek alatt. Sőt, ha ügyesen betartod a tippeket, akkor még fogyhatsz is.

karácsonyi diéta

Miért hízzunk leginkább?

Mint tudjuk leggyakrabban azért nem fogyunk vagy azért hízzunk, mert több kalóriát eszünk vagy mondhatjuk úgy is, hogy annyi kalóriát eszünk, amivel fenntartjuk a jelenlegi testsúlyunkat. Ezt a legegyszerűbben úgy tudjuk kiküszöbölni, ha nem egyszerre eszük meg a kívánt mennyiséget, hanem elosztjuk a nap folyamán. A karácsonyi diéta alatt célszerű a 3 fő fogást szétdarabolni. Ezt a levest, főételt és a süteményeket értem.

A karácsonyi diéta alappillére

A levesből és a főételből fele adagot együnk és az étkezésnek 20 percig kell tartania legalább, hiszen a tapasztalat az bizonyítja, hogyha lassan eszünk, akkor kevesebbel is jól lakunk. Márpedig nekünk pont ez a célunk, hogy jóllakjunk és ne kívánjuk többet. Ez a karácsonyi diéta egyik alappillére. A két legjobb választás karácsonyi menünek a húsleves és a halászlé, mert ezekben roppant kevés kalória van. Nyilván a húslevesnél a tésztával óvatosan bánjunk, 2 kanálnál ne legyen több benne. Főételnek pedig minél több húst eszel, annál jobb. Ne legyen túl zsír és kerüld a sok panírt. Jó magyar szokás szerint a főétkezés után egyből következne a sütemény, amit nem azt mondom, hogy ne egyél, hanem várj legalább 3 órát és csak azután.

A sütemények titka

A sütemény evés egyik titka, hogy ne edd követlenül a főétkezés után, mert garantált a hízás. Miután letelt a 3 óra onnantól kezdve szabad a gazda és csak rajtad áll, hogy mennyi süteményt nem szégyellsz megenni. Nagyjából egy krémes még nem árt vagy ennek megfelelő más sütemények. Bejgliből 2-3 szelet, attól függően mennyi túlsúlyunk van. Ha sok, akkor nyilván többet megenged neked a karácsonyi diéta.

Ha mégsem menne a karácsonyi diéta, akkor kérd az ünnepek alatt a segítségem a diéta betartásában.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta

diéta fogyás hízás