Hogyan kezdjünk el diétázni?

Írta:
Hogyan kezdjünk el diétázni?

A kérdésre válaszolva, sokan sokféleképpen vágnak bele a diétába. A leggyakoribb eset, hogy belenézünk a tükörbe és elhatározzuk, hogy holnap elkezdünk diétázni, és keressünk a neten valami módszert. Van olyan is, hogy szimplán elhagyunk pár ételt vagy megrendelünk valami csodakapszulát. Rengeteg módszer létezik és sok módszerrel lehet is fogyni, azonban ezek a diéták csak azt mondják meg, hogyan kell lefogyni, azt már nem, hogyan hagyjuk abba és hogyan tartsuk meg a súlyunkat.

diéta

Sokan már ott hibázzák el a sikeres fogyásukat, hogy nem jól kezdik el a diétát. Nem lehet csak úgy hóbortból diétázni, ha valaki igazán le akar fogyni, azt kellő odaadással lehet csak megtenni. Muszáj, hogy legyen egy meghatározó pillanat, amikor rájövünk, azt amit eddig csináltunk nem folytathatjuk, hanem változásra van szükségünk. Számomra ez a pillanat az volt, mikor ráálltam a mérleg és egy olyan szám fogadott, ami soha az életemben még nem voltam, számomra nagyon sokkoló volt, hova jutottam. Ez akkora hatással volt rám, hogy abba a pillanatban eldöntöttem, hogy ennek itt a vége és változtatni kell. Gyakorlatilag onnantól kezdve csak fogytam és fogytam, akkora lelki fröccsöt adott, hogy teljesen meghatározta a jelenlegi életemet.

diéta

Tehát kell egy momentum az életünkben, amire azt tudod mondani, "eddig és ne tovább". Amint ez meg van, csak, akkor lesz benned akkora elszántság, hogy végig tudj csinálni egy jó diétát, mert egy jó diétába nincs bűnözés, de aki nem bírja ki süti nélkül pár hónapig, az bele se kezdjen. Egy idő után már nem diétáról fogunk beszélni, hanem életmódváltásról, de csak akkor, ha az alapok jók és nem az egyetlen célunk a fogyás, hanem egy fent tartható egészséges állapot. Persze lehet azt mondani, hogy majd elkészítem a kedvenc sütimet cukor és zsír nélkül, de abból csak egy ízetlen valami lesz, ami csak arra jó, hogy kezelje a tünetet, de a kórt nem szünteti meg. Nem az a cél, hogy sose együnk sütit, hanem az, hogy tanuljunk meg nemet mondani, akkor, amikor kell.

diéta

Tehát a megfelelő döntéshozatal és a bűnös kajáról való leszokás elengedhetetlen tényezője a sikeres diétának. Emellett nagyon fontos, hogy azt együnk, amit szeretünk és ne azt, amit a média sugall. Bárkiről is van szó, mindenki tud helyesen étkezni, csak nem tudja, hogy éppen azt teszi. Tanuljunk meg főzni, előbb vagy utóbb elengedhetetlen lesz, mert csak így tudjuk meg, hogy pontosan mit eszünk. A helyes ételek mindenkinél jelen vannak, csak meg kell találni számunkra mi a jó és arra alapozni a diétánkat. Mindenkinek magának kell rájönnie, ne mások döntsék el, hanem te magad. Ebben nagyon sokat szoktam segíteni mindenkinek, hogy megtaláljuk számára az ideális ételeket, persze, aki kéri és nem kell drága kajákra költeni, mondván csak azok lehetnek egészségesek és attól lehet fogyni. Semmitől se lehet hízni és semmitől se lehet fogyni, ez egy aranyszabály a táplálkozásban. A egészséges ételekről már sokat írtam itt a blogon is és lehet találni pár tippet, amik folyamatosan frissülnek újdonságokkal.

diéta

Ha kell keressünk magunknak partnert, aki velünk együtt fogyni akar. Ne a kilókra támaszkodjunk, mert azok sokszor hamis eredményt mutatnak, csak haladó diétázóknak érdemes a kilókra is figyelni. Mérjük hetente a testkörfogatunkat, mert az egy biztos adat, de a legjobb a nadrágunk, mert a derékbősége egy állandó mérce és nem lehet vele rosszul mérni. Sose hallgassunk azokra az emberekre, akik azt mondják neked, hogy nem fog sikerülni, mert ezek az emberek csak irigykednek és nem szeretnék, ha náluk jobban nézne ki valaki.

27 Diétás Étellista

Nem tudod, mit lehet enni diéta alatt?

Te is állandóan éhezel?
Te sem salátán akarsz élni?

Töltsd le az ingyenes anyagunkat! Hová küldjük?

27 Diétás Étel minta

diéta fogyás